Véletlen bukkantam a helyre.
A várostól távol, kis faházak, olyan panzió-féle.
Éppen ürült az egyik, kivettem.
Reggel korán ébredtem. Nagyot sétáltam a kutyámmal.
A vendéglői részben már nyüzsgés volt. A kis teraszon ültem le, kutyám a lábam mellé heveredett.
A tulajdonosnő hozta a reggelimet. Mellette két kis szöszke leányka ugrándozott vihogva.
-Elnézést, de ma különösen virgoncak- közben próbálta csendre inteni őket.
Kissé megtorpantak, mikor németjuhászomat meglátták.
-Nem fog bántani senkit. A gyerekeket meg imádja. – mondtam és lehajolva megsimogattam fejét. Erre megemelte, a combomra fektette és úgy nézte a lányokat. Farka néha barátságosan megmozdult.
-Hozzatok neki is valamit – hessentette el az anyjuk a lányokat.
Eltrappoltak , majd hamarosan egy tálban vizet, egy tányérban pedig valószínű valami maradék húsdarabokat hoztak.
-Igen , a tied. Eheted- mondtam kutyámnak mikor csak nézett rám.
-Na tanulhatnátók tőle! Nem esik neki, megvárja hogy engedélyt kapjon rá! – oktatta anyjuk a lányokat.-Na gyertek, ne zavarjatok!
-Nem zavarnak. Figyelni fogok rájuk.
-Mehetünk veletek? – kérdezték egyszerre, mikor indulni készültem.
-Csak ha anyutok engedi!
Elviharzottak.
-Engedíí! – harsogták szaladva.
Az anyjuk csak bólintott az ajtóból mikor ránéztem.
Minden nap, már- már rituálészerűen hatalmasakat sétáltunk, délelőtt, délután, szinte egész nap. A lányok nagyon megbarátkoztak a kutyával. Élvezet volt nézni, ahogy önfeledten viháncolva kergetőztek, hemperegtek együtt!
Az utolsóra tervezett estémen is még üldögéltem kicsit a félhomályban, kutyám az ajtóban szuszogott, mikor megkoppant az ajtó.
A lányok anyja lépett be.
-Csak meg akarom köszönni a hetet. A lányok nevében is. Nagy megkönnyebbülés volt nekem! Rég láttam őket ilyen kiegyensúlyozottnak őket. Meg boldognak. Na és fáradtnak is!- húzta mosolyra száját.
-Nagyon kellett ez a kis nyugalom nekem is!
-Öröm volt nekem is.
A kutya felállt, rám nézett aztán nyújtózva kiment és kint heveredett le.
Csend ereszkedett közénk. Már-már kínos csend!
-Mégegyszer köszönöm – lépett hozzám és puszit nyomott arcomra! Közben éreztem, megremegett!
Keze tétován mozdult nyakához. Gombolni kezdte blúzát! A félhomályban előbukkantak feszes mellei!
-Csak egy kicsit…- suttogta kezemet megfogva és mellére húzva!
Hatalmasat sóhajtott ahogy megérintettem leugrani készülő ágaskodó bimbóit!
-Szégyellni kellene magam, de már nagyon hiányzik…- suttogta.
Erre már az én kezem is indult ágyéka felé!
Combját simítva emeltem szoknyáját!
Csípője megremegett, ahogy pucér vénuszára borítottam tenyeremet!
-Csak egy kicsit… még….sóhajtotta újra.
Már nedves volt puncija! Ujjam akadálytalanul csusszant hüvelyébe! Hüvelykem csiklójára feszült és lassan ujjazgatni kezdtem! Bimbóját ajkaim közé szorítva majszoltam szopogattam már!
Az ő keze is ágyékomra tapadt, bontotta nadrágomat!
-Csak egy kicsit…- sóhajtotta sokadjára, mikor már kezében tartotta farkamat!
Remegve ereszkedett ágyamra, engem is magával húzva!
Farkamra borult és puszilgatni kezdte!
Ujjam puncijában sétált miközben teljesen fölém fordult!
Egyik lábát átemeltem fejemen, és ujjazása közben szopogatni kezdtem csiklóját!
Felvinnyogott és arcomra csorgatta élvezetének nedvét!
Farkamat bő nyállal árasztotta el, és matatva egy farok karikát erőltetett át makkomon , letolva tövéig!
-Most már nem kicsit..nagyon akarom!- fordult le rólam hátára, lábait magasra húzva, punciját szélesre tárva felkínálva! A karika hatására makkom már hatalmasra duzzadt, rudam kőkeménnyé vált!
-Dugjad belém! Nagyon akarom! – vinnyogott fel, ahogy megérezte makkomat magába feszülni! Vibrált, pulzált hüvelye ahogy szívott magába! -Dugjál! Ne kímélj, vadulj bátran! Nyöszörögte!
Rándulva megfeszült, újra élvezett!
-Még! – lihegte már önkívületben!
-Ó, egek! Már mennyire hiányzott ez! – hörögte. -Csak még egy kicsííít! -vonyította.
-Igeeen! – hörögte, mikor már a karika sem segített és spriccelve- lüktetve elélvezve ürültem puncijába!
Kiterülve lihegtünk hosszasan.
-Kár hogy már holnap elmész – sugta fülembe puszilgatva.
Nem mentem. Maradtam még…
Szerző: Apóca 49