Két hete ébresztettek fel két hét mesterséges kómából. Akkor már egy hónap eltelt azóta…a baleset óta. Ma az intenzívről átvittek a rehabilitációs osztályra.
Még sose éreztem magam ilyen pihentnek. Volt egy szép balesetem, amiből nem emlékszem semmire, és csonttörés nélkül megúsztam. A haverok elmondták, hogy kint motoroztunk a krosszpályán amikor kiegyenesítettem egy kanyart és bementem a fák közé. Leszakadt rólam a sisak, és orrom szemem vérzett.
Olyan súlyos agyrázkódásom lett, hogy elaltattak egy időre. Közben össze is vartak, mert az ágak felszakítottak mindkét karomon és lábamon a bőrt. Azt mondták mire betöltöm a tizenkilencet kiszedik a varratokat. Micsoda boldog szülinap. Bent, egy csendes fehér kórházban. Legalább egy négyágyas szobában vagyok egyedül. Nincs senki a korosztályomból.
Az intenzíven ketten is feküdtek velem. Elég sokat panaszkodtak, és jajjgattak, így alig lehetett mellettük aludni. A rehabon nagyon kényelmes. Hétköznap a programom egy kis tornáztatás, hétvégén jöhetnek csak a látogatók, amíg megerősödik a szervezetem.
A barátnőm azt mondta, hogy sok volt a kómám miatti stressz, és ezért összejött az egyik haverommal. Igazából nem érdekel, örülök, hogy ilyen olcsón megúsztam. A magányban a testem rejtett vágyai lassan felszínre törtek, mint egy földalatti patak. A testi szükségleteim ébredése mostanra már olyan volt, mint egy forró láva, mely a felszínre akar törni. A nővér nyolckor meglátogat utoljára, es megpróbálok kezdeni magammal valamit. Hallom is a folyósón a kellemes ütemes lépteit.
„Jó estét! Hozhatok estleg valamit a betegnek?” Szilvia nővér, kedves néni, igazából én neveztem el így mgamnak. Rá van hímezve a neve a köpenyére, de csak a „Szi” és az „a” betűket tudtam kivenni. A megjelenése meg hihetetlen, amikor mosolyog az arca mintha húszéves lenne. Nagyon jó nő lehetett fiatalon. „Nem kell köszönöm. Menni fog elaludni, mert ma is jól megtornáztattak.” Végül is igaz, csak előbb kell magammal egy kis idő… „Örömmel hallom, akkor jó éjszakát, és gyógyulást kívánok!” „Köszönöm, jó éjszakát!” Válaszoltam, és hallgatóztam, hallgattam a lépteit ahogy távolodik a folyósón.
Egy darabig várok mielőtt elkezdem. Közben az ágy mellől elveszek egy zsebkendőt, és elhelyezem deréktájt. Kórházi pizsamám egy póló és egy boxer. Óvatosan lejjebb csúsztatom az alsóm, és igencsak fáj az alkarom, ebben a pózban, úgyhogy csuklóból kell megoldanom magamnak. A tagomba már olyan sok vér lement a gondolattól, hogy egy forró rúdnak érzem. Nem is emlékszem mikor voltam utoljára ilyen kanos. Megmarkolom, és elkezdem csuklóból mozgatni a bőrt. Fel és le, de olyan mintha szűkebb lenne a fitymám. Sajog a makkom ahogy oda vissza húzogatom rajta. Amikor megpróbálom gyorsabban csinálni éles fájdalom csíp a varratokba. A makkom majd szét durran, de a magömlés meg messzebb lesz így. El se tudom képzelni, hogy a mazoisták mit szeretnek ebben. Ahogy elcsillapodik az éles fájdalom ismét rákezdek, lassabban, óvatosan. A fülemben érzem lüktetni a szívemet, egy kis előváladék folyik ki. Érzem az első forró hullám elönti a testem, amikor ismét egy fájó rántás. Ezt nem hiszem el, miért? A vágy szinte elviselhetetlen, de érzem, hogy a csúcspont még messze van. Zihálok, kapkodom a levegőt, amikor oldalra nézek, a folyósó fényében a nyitott ajtónál látok egy sziluettet. Gyorsan betakarózom, és oldalt fordulok, hogy ne lássák a sátram.
„Csak óvatosan, kérem, azok a varratok még felszakadhatnak.” Figyelmeztet egy kellemes, csilingelő női hang. „Elnézést, csak nagyon…. viszketett, és vakaróztam.” Próbálok hazudni valamit a cáfolhatatlanra. „Hi hi hi, ahányszor ezt hallottam már! Segíthetek valamit a kedves betegnek?” Persze, hogy segíthetnél, csak akkor kidobnának a kórházból. Gondolom én, közben a nővér meg az ágy széléig sétál, majd lehajol. „Leesett a zsebkendője, kérem.” Nem egyenesedik ki azonnal, hanem derékból hajolásban marad, ahogy az éjjeli szekrényre teszi mögém azt.
Micsoda mellek! A két mell völgyét teljesen belátni, és nincs rajta melltartó. Anyi vér zúdul a farkamba, hogy egy pillanatra megszédülök. Lassú mozdulattal egyenes kézzel átnyúl felettem, hogy a mögöttem levő szekrényre tegye a kendőt. A mellei súrolják az arcomat. Puhák és finom illatúak, ahigy belélegzem a testének az illatát a makkom fájdalmasan lüktetni kezd. Ahogy felegyenesedne akaratlanul is felsikítok „Ne!” Még érezni akartam a bódító illatát.
„Mi a baj, kérem?” Nem tudok mit mondani, rendesen leblokkol az agyam. Lassan megsimogatja az ujjaival az arcom. Az ujjai kelelmesen hűvösek.
„Talán csak egy kis érintésre van szükséged, hogy megnyugodj.” Mondja miközben a pólóm nyakát kezdi el lejjebb húzni. Az egész szobában mintha hűvösebb lenne most a levegő. Az ujjai megérintik a melleimet. Megcirógatja a mellbimbóm. A hideg ujjai szinte perzselik a böröm. Az exem is izgatta a mellbimbóimat, de ennyire nem fokozta sose a vágyamat mint most. A másik kezét becsúsztatta a takaró alá. A hűvös ujjai a kemény tagomra fogtak. A fogását csak a tenyere és ujjai hűvösségéből érzem. „Csak engedd el magad.” Suttogja halkan a fülembe. A lehelete hűvös fuvallat az arcomon. Kigombolja a blúzát, csupasz mellei az arcom előtt lógnak. „Látom, hogy szükséged van ezekre.” Az egyik mellét megfogom a tenyeremmel. Bőrének hűvös tapintásátol libabőrös leszek. A melle egyszerre puha és feszes. A hegyes mellbimbóját masszírozom a hüvelykujjammal. A másik melle felé emelem a fejem. Alig tudok megmozdulni. Közelebb hajol, és így a számba tudom venni a mellbimbóját. A melle szopása megnyugtat és még jobban felajz egyszerre. Valahogy, valami nincs rendben. Egyszerre vagyok izgatott és feszült, ideges és szexuálisan túlfűtött. A keze ahogy masszírozza a merevségem, a forróság visszatér a csípőmbe. Egy tempóban csinálja, amikor így ziháltam az exem mindig gyorsabban csinálta, de ő nem. Már szinte nem is a testem fáj, ahogy az izmaim megrándulnak, hanem valami belül. A lábujjamtól a fülemig érzem ahogy elönt a bizsergés, a falakon az árnyékok együtt ránganak velem amikor abbahagyja.
„Most már az enyém vagy!” Sóhajtja nekem, és a szájával fölé hajol a makkomnak. Csücsörítve szívja magába, ahogy teljesen ráhajol, megemelem a csípőmet, nem bírom tovább.
Ahogy a nővér szája szorosan körülöleli a lüktető szervemet, a testemben tomboló vágyak egyetlen, mindent elsöprő hullámban törnek elő. A lábujjaim begörbülnek, a hátam megfeszül, és egy mély, elfojtott sikoly tör fel a torkomból. Az ondóm forrón és sűrűn lökődik a nővér szájába, betöltve azt a bizarr, sötét űrt, amit a szája formált körém.
A nővér nem mozdul, nem enged el. Szemei, melyek a sötétben vörösen izzanak, a fájdalom és az öröm furcsa keverékét tükrözik. A szám körüli bőr bizsereg, és a nővér szájából érzem a saját magom édes, sós szagát. Aztán lassan, szinte hipnotikus mozdulattal, a nővér felnéz rám. Az arca, melyet a szoba félhomálya torzít el, egyszerre gyönyörű és ijesztő. A szájából, és az álláról lassan csorog le az ondóm.
„Most már teljesen az enyém vagy.” suttogja a nővér, a hangja magas és reszelős, mintha nem is emberi lenne. A szemeiben ott vibrál valami, ami nem evilági, valami, ami túlmutat a puszta vágyon. Valami, ami a birtoklás sötét, mély bugyraiból tör elő.
Lassan felegyenesedik, és a kezével végigsimít az arcomon. Az érintése hideg, mint a jég, és a bőrömön libabőr fut végig. A szobában hirtelen még hidegebb lesz, és a levegő mintha sűrűbbé, nehezebbé válna. A falakon az árnyak táncolni kezdenek, mintha valami láthatatlan erő mozgatná őket.
Lassan hátrál, és a tekintete a folyosó felé vándorol. A sziluett, mely az ajtóban áll, hirtelen mozdulatlan marad, mintha figyelne minket.
A nővér ajka halkan elkezdi formálni a szavakat, de nem hallom, csak a sötét szobában visszhangzó hűvös leheletét.
„Hamarosan visszatérek” – suttogja a nővér, majd lassan, szinte lebegve elindul a folyosó felé.
A sziluett eltűnik a sötétben, és a szoba újra csendes lesz. De ez a csend nem a nyugalom csendje, hanem a félelemé. A félelemé, hogy valami olyan dolgot élveztem, amit nem szabadott volna.